Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

FÉRFIAS ÜGYEK

Kopergietery: Rohanás / Futurspektiv
2009. ápr. 20.
A Futurspektiv programsorozatában szereplő Kopergietery „tréningelőadása” kicsit olyan, mint egy részecskefizikai installáció vagy egy, a színitársulat pártában maradt hímnemű tagjainak szóló bújtatott társkereső-party, ami a tetejében még fogyaszt is. SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA KRITIKÁJA.

Jelenetek az előadásból
Jelenetek az előadásból

Mintegy húsz férfi menetel az almákkal szegélyezett színpad hátsó részéből előre, majd nekünk hátat fordítva vissza. Előre. Vissza. Előre. Vissza. Úgy tűnik, ki akarják játszani az időérzékünket. Ebben a csupasz első tíz percben elmerengek a bátortalanul csetlő-botló, a „nagyok” láberdejében rejtőzködő 7-8 éveseken, a tizenévesek ABBA-frizuráján, a pirospozsgás kölyökgólya-arcokon, a húszasok, harmincasok kihívóan szexuális és olykor aszexuális, belénk fúródó tekintetén. Egyszerre kényelmetlen és mulatságos ez a színész és néző közti bizarr, szándékolt flört. Aztán egyetlen, színpadnyi szélességű sorrá alakul a kezdetben több oszlopos tömb, a rendezettség megbomlik (a flört folytatódik), s az egységből felszabaduló férfi-nem magányossá lett példányai össze-vissza szólamokként siklanak el egymás mellett, hogy végigküzdjék egy órányira zsugorított „életüket.”

A belga Speelteater-t („Játékszínház”) Eva Bal alapította 1978-ban. A Kopergietery („Fémöntöde”) nevet 1994-ben vették föl, miután beköltöztek a Gent belvárosában található, használaton kívüli fémöntödébe. Az elsősorban gyerekekre és fiatalokra fókuszáló társulat színpadi produkcióiban a kezdetektől tetten érhető a színházi, táncos és zenei formák közti határsávok feloldására való törekvés.

rohanas2A Rohanás egy egyszerű játék, nem követel kiemelkedő előadói képességeket. Nincs beletuszkolva extra „jelentés”, az előadás nem „művészi” a szó hagyományos értelmében. Színpadi minimalizmusában még a címlapon említett „fizikalitást” sem hajtja túl, hogy eljusson az ember fizikai képességeinek végső határáig. A monoton menetelés a kifutók világára emlékeztet, az egykedvű, durcás arcú manökenek birodalmára, ahol a fiúk-férfiak nem lehetnek harcosok és hősök, csak tetszeni vágyó, a vadászatot focidrukkerségre váltó „szitimen”-ek.

A játszók a rohanás, a mozgás űzöttségében kutatnak, lesnek, flörtölnek, miközben körvonalazódik a maga konkrétságában láthatatlan színpadi történés, amely az előadók és a nézők közt formálódó kvázi személyes kapcsolatból adódik össze. Mindez persze illúzió, mégis érvényesen ragadja meg a hétköznapok mechanizmusát. Az újra s újra a negyedik falba ütköző színészek rátalálnak egy tekintetre, elcsüggednek, összeroppannak, megállnak, földre zuhannak, társaik által felsegíttetnek, és az előadás végén a bandában, a tömbben erőre találva „újjászületnek”. A gyengeséget meg nem engedő férfiképet csak a fel-felharsanó meccsduda, az egységbe szervező közös éneklés, és a Nő megjelenése rajzolja fel újra, de ez a kép iróniával telített.

Fotó: Jonah Symon (Forrás: Futurspektiv)
Fotó: Jonah Symon (Forrás: Futurspektiv)

A néző a rohanásba belefáradó, színpadias gesztussal összecsukló előadókon – akik leleplezik a megtervezettséget, azaz a fizikális erőkifejtés álnehézségét – vagy cinkosan derül, vagy bosszankodik. Vagy egyszerre mindkettő, mert bár a társulat a szellemi magaslabdát nem dobja fel, egy lédús jelenetben újkori Ádámjaink mégiscsak megdobálják egymást (a tudás) almá(já)val. A modern férfi (és élet) a szimpla felvonulás, futás-rohanás pimasz lazaságában „modelleződik”.

Ez az üdítő, depressziótól mentes, friss produkció tele van implicit utalásokkal a színház mibenlétére valamint a szociális-társadalmi létre vonatkozóan – így kerül szóba a feminizálódás, a nemi identitás problémája, a csordaszellem, a becses férfi-ethosz karikírozása.  És mivel ezt a mindenáron való kimondás kényszere nélkül bonyolítják le, az előadás talán ezért is hagy maga után némi hiányérzetet. Almával a Kopergietery laza müzliként fogyasztható formában retorizálja a Férfi apológiáját; almátlanul egy dinamikus, a mozgás extázisára építő, csoportlélektannal dúsított, megmosolyogtató kortárs performansz születik.

Kapcsolódó cikkeinket a Flamand-Holland Fesztiválok 2009 gyűjtőlapon olvashatják.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek