Franz Kafka–Faragó Béla–Kovács Kristóf: Az átváltozás / Sanyi és Aranka Színház
2009.04.20.

A kamaraopera énekesei kezdéskor felsorakoznak a közönséggel szemben. Légvétel, sóhaj, artikulációs erőlködés hallatszik. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Mintha a szereplők hozzáigazítanák magukat a hang kiadásának, az énekbeszédnek, az alakformálásnak – és az egész mű fojtogató, abszurd szellemiségének – teherpróbájához. Egyesével, figurájuk birtokában vonulnak vissza. Kezdődhet a játék.

Pogány Judit
Pogány Judit
Faragó Béla alkotása a már hagyománnyal bíró modern operazenei eszközök mellett a későbbiekben is épít a suttogásra, cuppogásra, zihálásra, a szokatlan hangeffektusokra, az artikulációs nehézségek kommunikációgyilkos fokozataira. A zene hűségesen igazodik Kovács Kristóf elsőrangú szövegkönyvéhez, mely az újabb magyar dalműkultúrában a legkiválóbb librettók egyike, a kafkai (reális) rémlátomás hű megjelenítése. A komponista igazodása nem szövegszolgálati önállótlanság, hanem része annak a termékeny oda-vissza zene–szöveg kapcsolatnak, amely e kiválóan sikerült feldolgozás sajátja.

Már Faragó 1999-es CD-jén feltűnt (de még korábbról datálódik) az egyik legfontosabb Gregor Samsa-blokk egy változata. Lukáts Andor rendezőé és a Sanyi és Aranka Színházé az érdem, hogy a sok közreműködőt igénylő Az átváltozás (Jó reggelt, Samsa úr!) évtizedesnél hosszabb formálódás után elérkezhetett a bemutatóhoz. Lehetséges, hogy az opera kissé terjedelmesebb az ideálisnál, bár mind a zene, mind a szöveg ismétlő szerkezetei dramaturgiai funkciót töltenek be. Természetes: ha ama „Jó reggelt!” például „Jó reggelt!... Jó… gelt!... Jó!...” hármasságban-tördeltségben-lemetszésben hangzik el, ahhoz – és más duplikálásokhoz, triplázásokhoz, motívum-vándoroltatásokhoz – idő kell. Maga az alapmű, Franz Kafka 1912-es zseniális (és immár kult-) novellája kisregényre elegendő hatvan oldalával ugyancsak megköveteli, hogy az időnek, időmúlásnak – esztétikai tényezőként – önsúlya legyen.

Gregor Samsa: Pataki Potyók Dániel
Gregor Samsa: Pataki Potyók Dániel
A díszlet – zöld vaságy és egy felfüggesztett üveglap-fénykép balra, asztalka és székek jobbra – mintha önmagát tervezte volna meg, bár a tárgyi lecsupaszítás e stádiuma sem feltétlenül evidencia. A díszlet részének tekintendők a hangszerek, sőt a látványvilág egészében jut fontos funkció az instrumentumokkal összeforrott muzsikusoknak, akik között Gregor gyermekifjúi alteregója is üldögél. Neki ugyanaz a bordó kitinruha a viselete, mint a Faragó és Kovács színpadán (valamelyest csökken a drámai tét) csupán álmában bogárrá változó fiatalember-főhősnek.

Valószínűleg a rendező szabta meg a jól jellemző, egyszerű öltözékek kiválasztását is (a színlap díszletre, jelmezre nem veszteget szót). Lukáts koncepciója egyrészt tartózkodóan visszahúzódó, a sikert a zenei közreműködőkre testálja, másrészt mégis világos; az előadás-szervezés micsoda erőfeszítései és milyen aprómunkája húzódik meg az est mögött. A legfontosabb rendezői fogás a cseh új hullám filmgroteszkjeire való finom rájátszás. Az átváltozás műfaja ugyanis – a kamaraoperán belül – vígopera. A munkába menést bogárként kényszerűen elmulasztó Gregor a Cégvezetőtől (basszus) részesül alapos fejmosásban: az egészen mély regiszterből dorgáló, a „nagy ember” fontoskodását kiemelő Domahidy László még hasonlít is Vlastimil Brodskyra, aki e szerepet negyven évvel ezelőtt egy Jiři Menzel-filmben kaphatta volna. Az Apa (basszus) – a színészileg a legjobb kvalitást eláruló családfő-medve, Jekl László – szintén olyan, mintha (mondjuk) az Ecce homo Homolka vásznáról lépett volna le.

Pető Kata és Pataki Potyók Dániel
Pető Kata és Pataki Potyók Dániel
A Sanyi és Aranka Színház tenyérnyi terében kivédhetetlen a szűkösség. Lukátsnál azonban nincs zsúfoltság a játéktér kis medencéjében és a hátsó (kijárati) parton. (Nem is igen kellene kétszer-háromszor a nézők felé kimozogni a virtuális krecliből.) Az egész előadás tónusa egyenletes: borsózik a hát, ám muszáj gyakorta felhorkanni a nevetéstől (az ágya alá menekülő Gregor és a pormacska-fújkászás tonnásan pille jelenetében, a rovar táplálkozásának képeiben stb). Pompásan működik a színházi keretek közt továbbgondolt zenei humor, az opera gunyoros műfaji önreflexiója. Valamennyi énekes hangja teljében lép fel, és mind jó színészek Lukáts Andor keze alatt. Pogány Judittól ez igazán nem meglepetés: a kaposvári közös emlékek kollegialitásával remekel a Takarítónő (rap-énekesnő) rövidke, burleszkes fellépésében. Nagymamás fürgesége és nyelvtörő éneke feledteti, hogy ez a szerep nincs igazán applikálva az új darabba. A Fényképnő (alt) pedig kissé túlteng a cselekmény szimbolikájában (noha Pető Kata szerepének térfoglalásai indokolhatók, a fotót utánzó néma üldögéléseket pedig szoborszerűre fagyva oldja meg).

Jelenet az előadásból. Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Jelenet az előadásból. Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Az Anya (mezzo) és a testvér, Grete (koloratúrszoprán), Schöck Atala és Kővári Eszter Sára a mihaszna Apa árnyékából kibukkanva a Samsa család és a társadalom valamelyest emberibb egyedeit formálják. Pataki Potyók Dánielnek erőssége az animalizáló mimika és gesztusrend: Gregor (tenor) néhány lassított mozgássorában egyáltalán nem hasonlít emberre. Molnár Ágnesnek a Fiút (szoprán), a benső, „át nem változott” Gregort kell megszólaltatnia. A szép szinkronitás sokat jelentően fel is borulhat. Gregor és a Fiú szólama például szétválik, amikor Apa egyikük szerint a torkát köszörüli, másik szerint öntözi. A Szt. Efrém Kvartett kórusként jeleskedik (az erősen rétegezett produkcióban a hangfelvétel, a „nem élő zene” is sajátos tartalmakat egyensúlyoz).

Tihanyi László karmestert - a szöveget némán előmondó koncentráltságát, tévedhetetlen ütemérzékét, szuggesztív dirigálását - ugyanúgy nézni kell, mint a harmincnégy jelenetet. Az előadás technikai lebonyolításából is részt vállaló Faragó Béla és a rendező Lukáts Andor „helytartója” Tihanyi. Pontosabban: szövetséges – a színészek számára is.

Lehetséges olyan értelmezői közelítés, mely szerint a Mátyás utcai kis pinceszínháznál nincs is ideálisabb jelképiségű helyszín Az átváltozáshoz. Húsz lépcsővel a felszín alatt teljes (röhejes) rémségében bontja ki új variánsát és régi-új elemeit az ember/rovar metamorfózis, a XX. és XXI. századi fenyegetettség. Az ősbemutató sikere ehhez a játszóhelyhez tapad. (Sajnos az egyeztetés gondja áprilisban egyetlen további előadást sem tesz lehetővé.) Ha viszont az új magyar kamaraopera hazai és nemzetközi menedzselése is fontos, akkor e darab (nyilván módosított, de a mostani erényeket hasznosító) színrevitelét olyan intézménynek kellene vállalnia, mint – például – a Művészetek Palotája.
Író:  Franz Kafka,  Libretto:  Kovács Kristóf,  Karmester:  Tihanyi László,  Rendező:  Lukáts Andor,  Zene:  Faragó Béla,  Szereplők:  Pataki Potyók Dániel,  Molnár Ágnes,  Kővári Eszter Sára,  Jekl László,  Schöck Atala,  Domahidy László,  Pető Kata,  Pogány Judit,  Szt. Efrém Kvartett
Megítélt támogatás: 2 000 000 Ft
Támogató: Miniszteri keret
A Sanyi és Aranka Színház 2008. évi programjainak megvalósítására (2008)