Háy János: A Gézagyerek / Szabadkai Népszínház, XX. Stúdiószínházi Fesztivál, Eger, POSZT 2009, Magyar Színházak 21. Kisvárdai Fesztiválja, KDF 2009
2009.04.17.

Bérczes László a Szabadkai Népszínházban rendezte meg Háy János Gézagyerek című darabját. A falu és a világ reménytelenségét, körkörös önmagába zártságát tükröző díszletbe épített előadásban harapni lehet a lét értelmetlenségéből áradó levegőt. RÁDAI ANDREA KRITIKÁJA.

G. Erdélyi Hermina
G. Erdélyi Hermina
A Gézagyerek falujában rendkívüli hírértékkel bír, hogy a Főnöklaci beszélni szeretne Rózsikával. Igaz, nem kis dologról van szó: a néni „hibás”, autisztikus Gézagyereke munkát kap, és ahelyett, hogy otthon ülne a konyhaköveket és a megpörgetett búgócsigát bámulva, most a kőfejtőben ülhet és a futószalagon sorakozó köveket bámulhatja. Még hatalmat, egy piros gombot is kap a kezébe, hogy leállíthassa a futószalagot, ha valami baj van. Géza tehát elkezd munkába járni: reggel felkel, felül a buszra Lajos bácsival és Pityu bácsival, nézi a köveket, ebédel, nézi a köveket, hazamegy, esetleg – ahogy az minden valamirevaló férfihoz illik – benéz a kocsmába, vacsorázik, lefekszik aludni. Ám ahogy telik-múlik az idő, Géza egyre inkább felőrlődik az értelmetlen monotonitásban, nem látja a különbséget a kétfajta kő nézése között, és nem hagyja nyugodni a kérdés: mi értelme a munkájának, ha sosem kell megnyomnia a piros gombot?

Sárkány Sándor díszlete
Sárkány Sándor díszlete
Sárkány Sándor díszletének minden eleme tökéletesen összesimul a hétköznapi cselekvések és a lét egyetemes értelmetlenségével. Bármerre indulnak a szereplők, mindig ugyanoda érkeznek a nyolcszög alakú, szűk porondon, és Rózsika néni hiába pattan fel rozsdás biciklijére, egy helyben halad. E kicsinyített világmindenség centrumában van az autisztikus férfi territóriuma, a fekete-szürke kockás konyhakövek, melyek nemcsak az otthont, hanem a munkahelyet is jelentik. Géza ugyanis innen, egy kakasülőre erősített buszsofőrülésről – melyet a két melós igavonó állatként forgat – figyeli a futószalagot, kapcsolatot teremtve ég és föld, metafizikai létezésmód és vegetálás között. Amikor a Herda Pityu bácsi először hasonlítja Istenhez, földöntúli fény világítja meg a Gézagyerek arcát, s Vízike úgy indul el felé botladozó lábakkal, mintha égi jelenés vonzaná. Nem csak a konyhaköveknek van ilyen ügyesen kimódolt, univerzális szerepe: a nézőtér mögött található, kora hajnali hangulatot árasztó, halványan pislákoló utcai lámpák például futószalagként is szolgálnak – sorban felvillanó fényük jelzi, hogy működésben van a gépezet; a konyhaszék deszkája pedig asztal, párna, ivópult is egyben. A közönség maga is a falu részévé válik, hiszen az egyéb helyszínek (Krekács Béla újságpapírral bélelt odúja, Rózsika horgolt terítőkkel díszített tisztaszobája, a rozsdás kerítés mögött ücsörgő szomszédok házi áldásokkal felszerelt otthona, a párizsit-kenyeret árusító bolt és Vízike szinte keleti kényelmet árasztó laka) a nézőtérbe vannak beépítve.

Vicei Natália és Pálfi Ervin
Vicei Natália és Pálfi Ervin
Ebben a szűk, önmagába zárt térben még inkább pótcselekvésnek tűnik a napi rutin, értelmetlennek minden beszélgetés. Míg a többiek számára a vegetálást, Gézának a beavatást és a szertartást jelenti az ismétlődés, de egy idő után belefárad, és nem azt kérdezi többé, hogy Lajos bácsinak mit pakolt Ilonka néni, hanem azt, hogy mivégre van ő a kőfejtőben. A hibás Gézagyerek tehát az egyetlen, aki a piros gomb problémáján keresztül folyamatosan, a mindennapokban is felteszi az élet értelmére irányuló kérdést. Pálfi Ervin rendkívül finoman ábrázolja ezt a félig tudatos, félig öntudatlan egzisztenciális szorongást, és alakításában minden mesterkeltségtől mentes Géza autisztikussága is. Akkurátusan, mindig ugyanazokkal a mozdulatokkal teszi a feje alá a párnául szolgáló deszkát, helyezi táskájába a vajas kenyeret és teregeti szét ölében a szalvétát. Hangja és tekintete ártatlan, mint a gyermeké, nyugtalanságát izgő-mozgó ujjaival, törzsének finom ringatásával fejezi ki.

Jelenet az előadásból. Fotó: Molnár Edvárd (Forrás: Szabadkai Népszínház)
Jelenet az előadásból. Fotó: Molnár Edvárd (Forrás: Szabadkai Népszínház)
A társulat többi tagja Pálfihoz méltón teljesít, s bár az előadás tempója időnként kissé lelassul (s talán elementárisabb hatása lenne szünet nélkül), a színészek között lévő összhang tökéletes. Nem csak mackóruhás-zoknis-papucsos slamposságuk különbözteti meg őket az elegáns Gézától (jelmez: Kreszánkó Viktória), hanem karakterük komikussága is. A kőfejtőben dolgozó melósok, Banda Lajos (Csernik Árpád) és Herda Pityu (Mess Attila) egymással összenőve, de egymás érintésétől irtózva téblábolnak a világban és a kocsmában. A lepusztult, mindenkirongya Vízike (G. Erdélyi Hermina) néhány pohár borért lefekszik bárkivel, és mélabús harmonikaszóval kíséri az előadást. Ugyanilyen agyatlan módon piál és vegetál Krekács Béla (Kovács Frigyes). A boltos Marika (Körmöci Petronella) együtt érez a hibás gyereket nevelő Rózsikával; a szomszédok (Szilágyi Nándor, Pesitz Mónika) irigykednek és egymást ölik; a kőfejtő főnöke, Laci (Szőke Attila) a németek nevében fontoskodik; és Karesz (Ralbovszki Csaba), a legtipikusabb magyar Volán-buszsofőr szerzi a legvidámabb perceket a közönségnek. Rózsika alakjába (Vicei Natália), a fiát a maga módján érteni próbáló, szenvedő anyába vegyül a legtöbb tragikum.

Az előadás végén, amikor Géza újra a konyhakövek és a búgócsiga bámulásába fog, néhány pillanatra mégis a végtelen felé tágul ki a tér: fönn, a magasban, karácsonyfaégők Tejút-csillagai ragyognak fel. Mi pedig tovább szorongathatjuk piros gombjainkat.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a POSZT 2009 gyűjtőlapon olvashatják.

További kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Kortárs Drámafesztivál 2009 gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. Gerold László: Gézagyerek az arénában 
Koltai Tamás: Fesztiválfélidő Egerben 
Zappe László: Bent a faluban 
Markó Róbert: Más hibák, más holdak 
Stuber Andrea: Gézababua 

Szerző: Rádai Andrea
Cím:  A Gézagyerek,  Szerző:  Háy János,  Rendező:  Bérczes László,  Dramaturg:  Brestyánszki Boros Rozália,  Díszlet:  Sárkány Sándor,  Jelmez:  Kreszánkó Viktória,  Zene:  ifj. Kucsera Géza,  Fény:  Flajsman Róbert,  Hang:  Matlári Miklós,  A rendező munkatársa:  Kiss Mónika,  Szereplők:  Pálfi Ervin,  Vicei Natália,  Kovács Frigyes,  Szőke Attila,  Ralbovszki Csaba,  G. Erdélyi Hermina,  Pesitz Mónika,  Csernik Árpád,  Mess Attila,  Szilágyi Nándor,  Körmöczi Petronella
Megítélt támogatás: 2 250 000 Ft
Támogató: Katona József Produkciós Pályázat
A Szabadkai Népszínháznak a darab bemutatására (2008)
További támogatás: 5 500 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A XX. Stúdiószínházi Fesztivál megrendezésére (2009)
További támogatás: 12 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A Kisvárdai Színházi Fesztivál 2009 megrendezésére (2008)