Gyarmati Kata: Hét nap a világ / Újvidéki Színház, Thália, Magyar Színházak 21. Kisvárdai Fesztiválja
2009.06.22.

A néző a szünet után konstatálja: nem egy darabra ült be, hanem kettőre. E műveket csak az kapcsolja össze, hogy ugyanazok a színészek játszanak bennük. Az író Gyarmatinak – de a rendező Puskás Zoltánnak is – elkelt volna a dramaturg Gyarmati segítsége. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.

Az előadás tere
Az előadás tere
Előrebocsátom: fontosnak tartom, hogy a színházak állandóan kapcsolatban legyenek azokkal a kortárs drámaírókkal, akikkel közösen tudnak szólni korunkról, bajainkról, a színházról, az emberekről. Az egy generációhoz tartozó alkotók esetében erre különösen nagy szükség van. Éppen ezért örültem, hogy a Vajdaságban is egyre több olyan kortárs drámaszöveg születik, amely valamelyik színház inspirációjára, segítségével, a bemutatás kockázatát is vállalva készül el. Ilyen egymásra találás gyümölcse a nehezen értelmezhető című Hét nap a világ, Gyarmati Kata és Puskás Zoltán közös munkája. Pályájukat zentai amatőr korszakuk óta, majd’ tizenöt éve hol közelről, hol kissé távolabbról figyelem. Mivel tehetségüket nagyra tartom, teljesítményüket elfogultsággal párosuló szigorral méltatom.

Sok sikeres dramaturgiai munkája után (Pác, Via Itália, Iskola a határon, Istentelen ifjúság – hogy csak a legfontosabbakra emlékeztessek) Gyarmati Kata 2007-ben részt vett a vajdasági magyar drámaíró versenyen, ahol egy teadélutánról szóló újsághír alapján kellett sebtében egyfelvonásost írnia. A három induló közül az övét találták legjobbnak, s rövid próba után – ahogy ez ebben a műfajban szokásos – az újvidéki színészek elő is adták. E darabból alakult ki a Hét nap a világ második része.

Kovács Nemes Andor és Jankovics Andrea
Kovács Nemes Andor és Jankovics Andrea
Az első rész alapját pedig az a Mesterek és tanítványok című, igen jól fogadott előadás képezi, amelyet tavaly Kisvárdán a fesztivál ideje alatt Gyarmati és Puskás vezetésével-irányításával több határon túli színház fiatal színészeiből álló csapat készített. Onnan emelődtek át a figurák, megtartották a klipszerkezetet, a térben való sarkos mozgást, mégis lényegében lett más ez a produkció. Ott és akkor a létrehozóknak a mesterekhez – írókhoz és színházcsinálókhoz, szerzői és rendezői stílusokhoz – való egészségesen tiszteletlen, a kánonokat felülíró viszonya adta az előadás sava-borsát. Ezt az attitűdöt hiába keresnénk a mostani produkcióban.

Két drámai toposz köré, a Három nővér, illetve a Godot-ra várva alapmotívumaira épül az első rész. A harmincötödik házassági évfordulóját (nem) ünneplő házaspárnak három felnőtt, harminc körüli lánya sóvárog társ után. Céljuk eléréséhez még egy általános segítőszolgálatot is felkeresnek, de amikor kiderül, hogy szélhámosokkal van dolguk, s a legkisebbnek sem sikerül valódi kapcsolatot kialakítania a fölöttük lakó, csak a munkának és a gyarapodásnak élő fiatalemberrel, összefogódznak, és utazni készülnek. Mindegy, hogy hová, csak innen el.  E történetszállal párhuzamosan két balkáni falusi legény vonatra vár, amely álmaik színhelyére, egy ötcsillagos tengeri üdülőbe repítené őket.


"A három nővér": Jankovics Andrea, Elor Emina és Krizsán Szilvia
A második rész lenne az utazás. Ám a vasúti kocsiba csak a család öt tagja és a szélhámos vállalkozók ülnek be, a legények nem, róluk az alkotók elfeledkeztek, ám hogy ez a szál se maradjon elvarratlanul, a záróképben átsuhannak a színen. Gyorsan kiderül, hogy csak az apa és az anya tartozik össze, a többi utas nem ismeri egymást. Nem elég az, hogy minden jegy máshova szól, a vagon leszakad a vonatról, s ott áll a hófúvásban, mínusz hatvan fokban a nagy semmiben. E szituáció módot adna arra, hogy az összezártságból következő egyéni és közösségi viselkedésformákról, a csoportképződés útjairól tudjunk meg valami újat és fontosat, de erre az író és a rendező csak tétova kísérletet tesz, megelégszenek a hisztériázás változatainak bemutatásával. Így a klasszikus alaphelyzet abszurditásának kibontása helyett kedélyes viccelődés és idill születik, amelynek végén úrrá lesz az általános optimizmus: a társaság elindul a végtelenbe.

Kétségtelen, hogy a darabban motívumként fellelhető a magány, a társtalanság, a kommunikációképtelenség, a szingliség, a hitvesi szeretetbe való belefáradás és ki tudja megszámlálni, még mennyi társadalmi nyavalya, de csak általánosságban szólnak róluk, egyik sem képes a mű vezérgondolatává válni.   

Csík György fehér és szürke kockákból épített, semleges és üres doboz-díszletében játszódik az előadás. Az első részben a szereplők – mintha sakkfigurák lennének – a nézőtérre merőlegesen vagy azzal párhuzamosan, a mozgásirányt derékszögben változtatgatva vagy átlósán lépkedhetnek a színpadi padló kockáin. A cselekmény pár másodperces-perces epizódokra van szabdalva, a színészek Erős Ervin bömbölő, állandóan ismétlődő zenei motívumai közben beállnak a térben kijelölt pozícióikba, elmondják-eljátsszák villanásnyi jelenetüket, majd katonásan távoznak. A zakatoló lebonyolításban csak az jelent változatosságot, hogy a lányok vagy a fiúk jelenése következik-e. Az epizódok rövidsége nem teszi lehetővé, hogy a szituációk épüljenek, így mindig mindenki forrponton szólal meg és jelenlétét maximális indulattal telíti. Aligha véletlen, hogy a legmegrendítőbb Ábrahám Irén és Giricz Attila kettőse, akik a többiek árnyalatlan játékmódjához képest a házaspár jeleneteiben többnyire emberi hangon szólalnak meg.

Banka Lívia, és Kovács Nemes Andor (Szkárossy Zsuzsa fotói a próbán készültek)
Banka Lívia, Pongó Gábor és Kovács Nemes Andor (Szkárossy Zsuzsa fotói a próbán készültek)
A második részben változik a térhasználat: a szereplők csaknem végig a színpadnyílással párhuzamosan, egy vonalban letett kockákon és bőröndökön ülnek, kevesebbet kiabálnak, inkább társalognak. Bár néha egyik vagy másik figura erőszakossága következtében elhagyják a színt, hogy együttes erővel kimozdítsák helyéről a világot jelentő vagont, visszatérve változatlanul statikus marad a tér és a játék.

Attól pedig, hogy időnként az Újvidéki Akadémia holdutasnak beöltözött színészhallgatói, mint angyalok, szerény koreográfiára kockákat rámolva serte-pertélnek a színpadon, a tét nélküli előadás nem lesz játékosabb vagy mélyértelműbb.


Vö. Sztrókay András: Nincs új hét a nap alatt 
Pressburger Csaba: Közhelyekből várat 
Zsedényi Balázs-Ugrai István: Sekély mélység 

Cím:  Hét nap a világ,  Írta:  Gyarmati Kata,  rendezte:  Puskás Zoltán,  Díszlet- és jelmez:  Csík György,  Koreográfia:  Lavro-Gyenes Ildikó,  Zeneszerző:  Erős Ervin,  A rendező munkatársa:  Ferenc Judit,  Szereplők:  Jankovics Andrea,  Jaskov Melinda,  Elor Emina,  Banka Lívia,  Ábrahám Irén,  Krizsán Szilvia,  Giricz Attila,  Kovács Nemes Andor m.v.,  Német Attila,  Pongó Gábor,  Varga Tamás,  Huszta Dániel,  Sirmer Zoltán,  Kar:  Kőrösi István,  Buza Ákos f.h.,  Crnkovity Gabriella f.h.,  Raffai Ágnes f.h.,  Soltis Lehel f.h.,  Gombos Dániel f.h.,  Kokrehel Júlia f.h.
Megítélt támogatás: 2 000 000 Ft
Támogató: Katona József Produkciós Pályázat
Az Újvidéki Színháznak a darab ősbemutatójára (2008)
További támogatás: 1 700 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
A Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Kht.-nek a Vendégségben Budapesten - Határon túli színházi estek sorozat 2009. tavaszi programjainak megvalósítására (2008)
További támogatás: 6 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
Az Égtájak Kulturális és Közművelődési Egyesületnek a Vendégségben Budapesten - Határon túli magyar estek megrendezésére (2008)
További támogatás: 12 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A Kisvárdai Színházi Fesztivál 2009 megrendezésére (2008)