Bán Zsófia: Próbacsomagolás
2009.02.16.

A kötet borítójának (Szilágyi Lenke fotójából Hrapka Tibor készítette) középső harmadában egy autó visszapillantó tükrét látjuk, benne egy napszemüveges férfit, amint vezet. A tükörbe néz. Tehát ránk néz. Tehát az utat nézi. SZEGŐ JÁNOS KRITIKÁJA.

A borító alsó harmadában, a reményeink szerinti szemközti sávban egy másik autó jön velünk szembe. A jármű körvonalai kissé elmosódottak. A borítókép a visszapillantóra élesedik. Az van középen. Bán Zsófia esszéiben ugyanígy tekint a személyes reflexió visszapillantó tükrébe. Szinte reflexből. Azért, hogy tudja, hol van az úton éppen. Mikor a tükörbe néz, az utat nézi: a mögötte levőt, ám megpillantja saját magát is. A személyesség rejlik középen.

Bán Zsófia harmadik önálló kötetében, a Próbacsomagolásban mintha benne lenne az első két könyve is: bele lenne csomagolva. Az Amerikáner (2000) esszéi és tanulmányai, amint címe is mutatja, az amerikai kultúra kérdéseit járták körül, az Esti iskola (2007) pedig átengedte-átvezette az esszé műfaját a fikciós széppróza világába. A Próbacsomagolás kritikák, esszék, útinaplók és emlékezések alaposan és tudatosan megszerkesztett kötete, és éppen ez az arányos szerkesztettség, hajszálpontos elrendezés az, ami narratív hátteret ad Bán szövegeinek. Azonban Forgách András kijelentése, amit a könyv bemutatóján mondott, hogy a Próbacsomagolás valójában regény lenne, némiképpen túlzásnak hat. (A regénnyé állítás gesztusa, az, hogy egy besorolhatatlan műfajú, rövidebb szövegekből felépülő kötet voltaképpen regény lenne, a magyar irodalmi gondolkodás gyakori felmentő eljárása. Hogyha egy értékes és izgalmas, szokatlan könyvet regényként interpretálunk, akkor az ettől le lett védve, helyre lett rakva.)

Ugyanakkor Bán Zsófia esszéiben a személyességnek olyan intenzív és reflektált jelenléte érzékelhető, hogy az objektív értekezés és a személyes vallomás közötti határvonalak gyakorlatilag teljesen eltűnnek. Azért nem tűnnek el teljesen, mert a különálló szövegek egyszerre őrzik meg eredeti, autonóm identitásukat és funkciójukat, és közben mégiscsak összeállnak valamilyen, korábban nem létező egésszé: az ön- és különálló dolgozatok fölé egy narratív dimenzió boltozódik. Bánnak sikerült régebben megjelent szövegeit (a legkorábbi írás tizenkét évvel ezelőtt jelent meg először nyomtatásban) oly módon újracsomagolnia, hogy nemhogy a szavatosságuk nem járt le, hanem hatványozottan tűnnek aktuálisnak a kritikai esszék. Ellenben az újracsomagolás nem gazdaságossági okokra vezethető vissza; Bán nem akar semmit és senkit átcímkézni. (A szerzőre a felcímkézés sem jellemző.) Bánt bizonyos ügyek, ha nem is éjjel-nappal, de esszében és fikcióban egyaránt izgatják. Az Esti iskola éberszemű kritikusai észrevették, és a pontos szöveghelyek összevetésével elemezték is, hogy a prózakötetben Bán korábbi esszéinek problémái és témái bukkantak fel újra. Ez a felállás a mostani kötetre is igaz, hiszen az esszék már az Esti Iskola előtt megjelentek. Ám az irány megváltozott. Immáron a prózakötethez képest kerülnek újra képbe a problémák. Az Esti iskola egyik átirata, a Miből lesz a cserebomlás? (választó vonzások) Goethe klasszikus regényének (Vonzások és választások) az alaphelyzetét játssza újra. A négy halhatatlan hős egy pingpongmeccsen monológokban beszéli el egymás sorsát. Itt Bán az Ut scriptura hortus (A kertépítés mint narratíva a Vonzások és választásokban) című alapos tanulmányban járja körül a Goethe-regény lényegi magját alkotó négyszög szögbelépését. Az Esti iskola emlékezetes Hogyan nem (részleges leltár) című írásának retorikai megoldása itt az Emlékezés Sontagra című esszében olvasható újra és vissza. Míg abban azt meséli el, hogy hogyan nem találkozott a magyar irodalom alakjaival (Lesznai Anna, Kaffka Margit, József Attila, Móricz Zsigmond, Ottlik Géza, Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Nádas Péter), addig itt arról beszél hogyan (nem) találkozott Susan Sontaggal.

A párhuzamos kapcsolódásokat, a Bán-tani műveleteket tovább lehetne sorolni: hol motívumok, megközelítések, hol pedig nyelvi megoldások hasonlítanak egymásra. Hogyha ezt a technikát egy (idegen)szóval kellene jellemezni, azt mondhatnánk: intratextualitás. A szövegek befelé kapcsolódnak össze. Erre az eljárásra remek példa a kötet elején található esszékritika Nádas Párhuzamos történetek című nagyregényéről - amelyet a végéről olvas vissza, az utolsó mélabús kép lebegéséből fejti fel a párhuzamokat, már amennyire ez lehetséges - és W.G. Sebald regényművészetéről. A két írás előfeltételezve egészíti ki egymást, együttesen lesznek relevánsak, hogy aztán párbeszédbe lépjenek egy harmadik szöveggel is. A hiány negatívja – Családi fényképek a privát és közösségi emlékezetben című vallomásos esszében Bán ugyanarról a terezini koncentrációs táborról ír, amely Sebald Austerlitz című regényében szerepel. A regényhős anyját és Bán Zsófia édesanyját egyaránt ide deportálták. Akkor most hol metszi egymást a fikció és a valóság? A valóságban, amely néha annyira hihetetlen, hogy fikcióvá kell tenni? Sebald csodálatos regényét fényképek kísér(t)ik. Ekképpen Terezin nyomasztóan egyenes, kisvárosi utcáiról is láthatunk képeket. Bán is fényképezett Terezinben, amikor 2004-ben ott járt. A Próbacsomagolásban közzé teszi. A két utcakép egybevág, nemcsak a történetek, hanem az utcák is párhuzamosak.   

A narratív dimenzió, amely a kötet egésze fölé boltozódik, az emlékezetkultúra (mely Magyarországon egyenlő a hallgatáskultúrával, és sajnos, gyakran egyenesen a felejtéskultúrával) személyes és a személyen túlmutató, közösségi problémáinak a minél analitikusabb és empatikusabb szóra bírása. Ekképpen lesz a kötetnek az utazás a fő motívuma. Az utazás kép és szöveg, tér és idő, valamint a művészetfilozófia és az emlékezetpolitika különböző pólusai között. Illetve a harmadik fejezetben téren és időn túl. Az itt található írások egyszerre esszék és nekrológok. Bán esszéi igazi átvezető szövegek. Gyászmunka is: kötetét, akárcsak Schein Gábor kivételes esszékötetét, a Traditiót, Balassa Péter emlékének ajánlotta.

W.G. Sebald regényművészete, Nádas Péter nagyregénye, El Kazovszkij festészete, azon keresztül a kései Vörösmarty eget-rengető költészete, a soá hiány-jelenléte és szó szerinti kép-telensége, a Hamlet ödipális konfliktusa, Dickens gyermekábrázolása, Susan Sontag kérlelhetetlen személyisége. Vagy az útinaplók: a feldarabolt és újra összeállni készülő Berlinről, amely a múlt(ak) traumáiból igyekszik megkonstruálni önmagát, az erjedő Szingapúrról, amely mindig eltünteti saját múltját, és csak a jövő felé billen – mind olyan téma, amely továbbvezet. Hogyha kibontjuk ezt a csomagot, akkor annak közepében saját magunkkal találkozunk. Vagy saját magunk hiányával. Bán Zsófia figuratív és pontos esszényelve, ahogyan kézben tartja a gondolati rendszert és az adott szövegegységet, és a szellemességet egyáltalán nem nélkülöző figyelme, még inkább arra sarkallja az olvasót, hogy kicsomagolja a könyvet.


Vö. Györe Gabriella: Próbakörök a próbacsomagolásról 
Kelemen Éva: Utazások kép és szöveg körül 
Forgách András: Próbakicsomózás 

Szerző: Szegő János
Kiadó:  Kalligram
Kiadás éve:  2008
Oldalszám:  216 oldal
Ár:  2300 Ft
Megítélt támogatás: 400 000 Ft
Támogató: Szépirodalmi Kollégium
A könyv megjelentetésére (2008)
Címkék: Bán Zsófia, Kalligram