Shakespeare: A velencei kalmár / Gárdonyi Géza Színház, Eger, XX. Stúdiószínházi Fesztivál, Eger, POSZT 2009, Shakespeare-fesztivál 2009
2008.12.02.

Az egész hercehurca a kivágásra váró illetve meghódításra vágyó szívek körül csak még kisszerűbbnek hat attól, hogy egy tizen-négyzetméteres panelszoba bézs padlószőnyegére van bezsúfolva. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.

Jelenetkép
Jelenetkép

Jól bepréseltek ide minket! – mondhatná A velencei kalmár bármelyik szereplője Willy Lomannel szólva Zsótér Sándor első egri rendezésében. Ha akarna, se tudna menekülni itt senki a másik (de legalábbis fürkész tekintete) elől: ahogy a büszke Velence a teljes világot jelentette a benne élőknek, úgy az égbe nyújtózó, lerobbant panelszörny is önálló univerzum a maga módján, melyben a véletlen gonosz szeszélye zárta apró cellákba a szomszédsorsokat. Mindenki ismer mindenkit és senki sem ismer senkit, létezésüknek mégis közös (ám korántsem önként s dalolva választott) keretet ad a panellét.

Amit meg mi nagyjából mindannyian ismerünk így vagy úgy, ettől aztán már-már otthonosan üldögélünk a fonnyadt panelgiccsek és -kellékek tövében: a történetből Zsótér számára alighanem a házgyári anzix jelenti a felszínen az itt és mostot, egyéb magyarázatra, pláne magyarázkodásra se hely, se idő a mindenestül nyolcvan perces előadásban. Evidensen kényszerül zárójelek közé Egerben mindaz a mocskos hordalék is, ami az elmúlt bő száz évben rakódott A velencei kalmárra. A darabra, ami a politika percembereinek kitartó munkája ellenére sem írható le a zsidó Shylock melletti/elleni dühödt propagandaként (és nemcsak azért, mert Shakespeare korában egészen mást jelentett volna a filo- vagy az antiszemitizmus – ha egyáltalán létezett volna). Zsótér nem is így játszatja természetesen; a rég azonosított Antonio-Bassanio közötti szerelmi szál mellett ezúttal mérlegre teszi a címszereplő Antonio és a bosszúra esküdött Shylock közötti szívügyeket is.

Járó Zsuzsa
Járó Zsuzsa

A Shakespeare-nél még oly különböző atmoszférájú Velence és Belmont nála még csak nem is két szomszédvár, nagy jóindulattal legfeljebb az A meg a B lépcsőház, de az is lehet, hogy csak a földön heverő matracra hajított más színű ágynemű dönt arról, épp hol járunk. És azért színház ez az egész lakótelepi csendélet úgy, ahogy van: itt az is könnyen belelát a többiek életébe, aki nem akar, bár mindjárt meg kell jegyezni, hogy itt mindenki eléggé látni akarja, mije (vagy kije) van a másiknak. Ambrus Mária majdnem mennyezetig tartó, félkörívben kanyarodó kasírozott panelexteriőr-fotóján illetve a belévágott réseken rendszeresen csüngenek és csimpaszkodnak szereplők, közben kíváncsian kémlelve az odalenti történéseket.

Ötvös András és Mészáros Máté
Ötvös András és Mészáros Máté

A helyszín imígyen megteremtett egysége segít például az ide-oda kapkodó (és valljuk be: olykor elkapkodottnak tűnő) shakespeare-i dramaturgia megregulázásában is, és akkor még nem szóltunk a sok irányba kacsingató szövegben megint laza kézmozdulatokkal rendet vágó Ungár Júlia pompás munkájáról. Zsótér és állandó csapata pontosan tudja, mit akar A velencei kalmártól, ezért aztán fölösleges a sok előzmény és a néhány következmény kimerítő taglalása. Ezért nem szükséges többször elismételni Portia atyjától örökölt férjfogási ceremóniáját a három dobozkával; könnyedén elfogadjuk, hogy a bohóc Lanzelót és világtalan apját ugyanaz a személy játssza, aki a humoros szcénát ilyeténképp úrnője, a zsidó apjától bármi áron szabadulni kívánó mélabús Jessica felvidítására vezeti elő; meggyőzve érezzük magunkat arról is, hogy a beöltözéses vígjáték hálás vonulata helyett a törvénynek a retorika eszközeivel való felülír(hat)ása kerül előtérbe Portia és Nerissa darabvégi bírósági rendrakásakor. És mindez úgy, hogy a két nőt egy pillanatig sem álcázza (természetesen férfi) jogtudósnak Benedek Mari ruhája.

Jelenetkép
Jelenetkép

Bár ez volt az egri színészek első közösen abszolvált Zsótér-stúdiuma, az eredmény több mint meggyőző. Ötvös András Antoniója nem jómódú, megbecsült kereskedő, hanem csak egy nagyszájú kölyök, elkényeztetett és elkényelmesedett szerencsefia, aki hajókat ábrázoló pizsamafelsőben flangál a neki szűkre szabott szobában. Mészáros Máté kórosan józan, a világot grammokban és centikben méricskélő Shylock, de éppen sokat látott nyugalma erősíti a képzetet, hogy kitörni készen fortyog a vulkán a felszín alatt. A Bassaniót játszó Bányai Miklós alázatból ad leckét: szinte láthatatlanul játszik a másik kettő keze alá, csak akkor veszem észre, amikor észre kell vennem. Az érzelmek, illetve hormonok hangolta hímek közül kiragyog Járó Zsuzsa logikusan gondolkodó, minden helyzeten és minden színlelőn átlátó Portiája: talpraesett, nagyszerű teremtés, aki pillanatra sem engedi ki a kezéből a gyeplőt. Vajda Milán az ifjabb és idősebb Lanzelo kettősének monokomédiába sűrítésével nevettet.

Ötvös András, Bányai Miklós és Járó Zsuzsa, Szkárossy Zsuzsa felvételei
Ötvös András, Bányai Miklós és Járó Zsuzsa. Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Zsótérnál mint általában, úgy most is „színészkedés” nélkül, vagyis egyenesen és nyíltan beszél mindenki (ezt jelentősen támogatja és egyértelműen segíti a bátran megnyesett szövegváltozat), ami miatt a túlspilázott esti mese ezúttal a Reality Channel vérgőzös adásaként köszön vissza. És valóban: szinte végig a díszletlakás hangsúlyos helyén trónoló tévében vagy mögötte a falakon szívműtét képsorait figyeljük. Shylock valódi (maga által sem felismert!) érzelmeiről tanúskodik a jelenet, amelyikben az Antonióval kötendő üzlet taglalását hideg tárgyilagossággal kivitelezett orvosi vizsgálat egészíti ki: a zsidó a medicina eszközeivel is meg akar bizonyosodni arról, hogy az a bizonyos, a szív környékéről kivágandó egy font hús (illetve gazdája) minőségi áru. Hogy a szívzűrök fokozódjanak, kézről kézre adnak még olykor egy medikusok számára készült plasztikszívet is, ám ez bármilyen taszítónak is tetszik a végletekig megtisztított összképben, örömmel kell nyugtáznunk, hogy a műtét sikerült. És a beteg is jól van.
Cím:  A velencei kalmár,  Szerző:  William Shakespeare,  Fordító:  Vas István,  Rendező:  Zsótér Sándor,  Díszlet:  Ambrus Mária,  Jelmez:  Benedek Mari,  Dramaturg:  Ungár Júlia,  Zene:  Tallér Zsófia,  Szereplők:  Ötvös András, Bányai Miklós, Járó Zsuzsa, Bozó Andrea, Mészáros Máté, Vajda Milán, Mészáros Sára, Nagy András, Lisztóczki Péter, Balogh András
Megítélt támogatás: 1 600 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
Az előadás létrehozására (2008)
További támogatás: 5 500 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A XX. Stúdiószínházi Fesztivál megrendezésére (2009)