Gorkij: Barbárok / Katona József Színház, POSZT 2009
2008.12.26.

A Barbárok című előadást nézve - megengedem, kissé történelmietlenül -, könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy ha Gorkij nem drámaíró lett volna Csehov idejében, hanem filmrendező a hetvenes években, alighanem Fassbindernek hívták volna. BÁN ZSÓFIA KRITIKÁJA.

Jordán Adél és Nagy Ervin
Jordán Adél és Nagy Ervin
Mert Fassbinderhez köthető az az esztétikai kategória, ami Gorkij e korai, 1905-ös darabjáról, a Barbárokról is óhatatlanul eszünkbe jut: „a pesszimizmus esztétikája”. S itt Gorkijnak is fel lehetne róni mindazt, amit kritikusai Fassbindernek rendre felróttak, hogy „nem a társadalmon eluralkodó tehetetlenségérzet ellenében munkálkodik”, hogy „egy mindent beborító negativitást sugároz”, valamint hogy „a viszonyokat lényegében változtathatatlannak ábrázolja és karaktereinek nem adja meg a klasszikus tragédiákban meglévő megváltódás lehetőségét” (Tony Pipolo); illetve őt is meg lehetne vádolni „baloldali melankóliával”, és avval, hogy nyoma sincs nála az osztályharcnak vagy bármilyen más harcnak, ellenállásnak vagy forradalomnak (Richard Dyer), és hogy karakterei „csupán a szorongás negatív érzületén keresztül tudják, hogy léteznek” (Thomas Elsaesser).

Máté Gábor és Ónodi Eszter
Máté Gábor és Ónodi Eszter
Persze, mindez egészen más fénytörésbe kerül, ha történelmi kontextusába mégis visszahelyezzük, és tudjuk azt, hogy Gorkij a Barbárokban megírt állapotokról többek között 1902-es, arzamaszi száműzetése alatt szerzett tapasztalatokat, ahová a cári elnyomás és a rendőrterror elleni fellépése, demonstrálása miatt került, s hogy energiáit, pénzét és egészségét nem kímélve támogatta az elnyomottak ügyét. (Na és persze, Fassbindernél sem pont így vannak a dolgok.)

Fekete Ernő
Fekete Ernő
A Barbárokból azonban valóban az említett mozdulatlanság, sőt mozdíthatatlanság, reménytelenség süt, s a szereplők végletes és végzetes kiszolgáltatottságába, lassú haldoklásába csak egyetlen dolog képes beavatkozni, ez az egyetlen erő, ami ágensként képes működni, s ez nem más, mint a nézői tekintet, amely mindezt egyre összébb szoruló gyomorral és egyre növekvő kínnal kénytelen végignézni, végigasszisztálni. Azaz: a megváltás, megváltódás már csak kívül, máshol és máskor történhet meg, ez a színpadon bemutatott világ már minden segítségen túl van; amit látunk, felmutatott példázat csupán.

A lassú első felvonás után nem is igen tudjuk elképzelni, hogy a második felvonás alatt hogyan lesz képes a darab valamiféle végkifejlet felé haladni, hogy ez az emberi lét határán való általános vegetálás, melybe az ideérkező vasútépítő mérnökök és kíséretük is menten belesüppednek, hogyan lesz képes valamiféle dramaturgiai mozgásba, feszültségbe lendülni. S mindez annak ellenére van így, hogy - a csehovi néhány szereplős, intenzív mikrovilággal szemben - Gorkij itt egy, mondhatni, regényírói extenzitással megalkotott, 22 szereplős drámát írt, amelybe a lehető legtöbbféle, a társadalom minden rétegéből válogatott karaktert tette.

Takátsy Péter és Pelsőczy Réka
Takátsy Péter és Pelsőczy Réka
A Katona társulata e ritka lehetőségnek nem is marad adósa: a nézőket parádés alakításokkal, apró rezdülésekkel, mozdulatokkal érzékeltetett, gazdag jellemrajzokkal ajándékozza meg. Ezzel lényegében ők maguk, s a végtelenül akkurátusan, mikroszkopikus gondossággal dolgozó rendező, Ascher Tamás hozzák létre azt, ami a darabból hiányzik. A Gorkij által  sokszor elnagyoltan felvázolt karakterszkeccsekből összetett, aprólékosan megrajzolt jellemeket bontanak ki, s ezáltal olyan felületeket hoznak létre, amelyeken a drámai történés végül mégis végbe tud menni. Azaz, a Barbárokat csakis egy kiemelkedően tehetséges társulattal és rendezővel érdemes előadni, máskülönben könnyen didaxisba és unalomba fulladhat. Szerencsénkre, itt nem ez a helyzet; a Katona megtette tétjeit és nyert – és velük együtt mi, nézők is.

Szacsvay László
Szacsvay László
Máté Gábor az idősebb mérnök-jövevény szerepében egy kiégett, kiábrándult Ciganovot alakít, aki már csak önáltatással (hogy szerelmes lenne Nagyezsdába, Monahov pénzügyőri szemlész feleségébe) képes ideig-óráig némi életet lehelni magába, amikor elhiteti magával (vagy úgy csinál, mint aki elhiszi), hogy a filléres románcok képzeletvilágában élő, s egy másfajta, jobb, érzelemdúsabb életre áhítozó Nagyezsdával (Ónodi Eszter vörös rúzsos remeklése) talán új életet tudna kezdeni, meg tudna házasodni, miközben süt belőle, hogy tudja: nem igaz.

A paraszti származású, ifjabb mérnököt (Cserkunt) alakító Nagy Ervinből az első generációsok dühödt önzése és akarása süt, kárpótlást szeretne mindenért, ami nem adatott meg neki, s többet annál, mint ami megadatott (egy tisztes, de nem látványos foglalkozás, valamint egy őt rajongva szerető, de egyszerű és unalmas feleség). „Élni, az jó lett volna”, mondja az ereje teljében lévő, vulkánként kitörni készülő, fiatal férfi, aki szexuális és más energiáit nem tudja hol levezetni.

Szirtes Ági
Szirtes Ági
S aki pontosan ugyanúgy vergődik-haldoklik, mint a nála jóval szerencsétlenebb helyzetben lévő kisvárosi figurák: a valamikor szebb napokat látott háztulajdonosnő, az idősödő Bogajevszkaja, az előadást rezignáltan végigcigarettázó Szirtes Ági plasztikus alakításában; az ő odalátogató, hideg, gyönyörű, femme fatale-karmait próbálgató unokahúga, Ligyija Pavlovna, játssza Jordán Adél, akinek lovaglóruhás, vibráló entrée-ja után csak kapkodjuk a levegőt, hogy eddig miért is csak manó, gyerek- vagy kiskamasz szerepeket osztottak rá (itt említendőek Szakács Györgyi élesen jellemábrázoló, és szintén időtlenségbe burkolózó jelmezei); a kereskedő, pojáca Pritkin lankadatlan bárgyúsággal mosolygó, trampli felesége Pelageja Ivanovna, akit Pelsőczy Réka már a lábfejtartásával is tökéletesen helyez el; a teljesen
Szkárossy Zsuzsa felvételei
Fotó: Szkárossy Zsuzsa
szétzüllött, atomjaira szétmállott Makarov doktor (Kocsis Gergely, üdítően másféle szerepben); Monahov (Fekete Ernő), aki egy hajdan még létező, ám mostanra előhalottá váló, s e földön még egyetlen meglévő birtokához, a feleségéhez megalázkodva ragaszkodó pénzügyőri szemlész; az oroszlánként bőgő, ám a nála hatalmasabbak jelenlétében könnyen lecsihadó Redozubov polgármester (Újlaki Dénes) és az általa terrorizált gyerekei, a soványodni nagykabátba kényszerített, és örökösen éhes-szomjas Grisa (Elek Ferenc) és a férfiak macho kegyetlensége ellen dühödten kirohanó Kátya (a magabiztosan debütáló Tar Renáta e.h.), akinek szívébe - még egy enyhe leszbikus vonalat is meglebegtetve - azonnal beférkőzik a Cserkun által rendszeresen és kegyetlenül megalázott, megtaposott, áttetszően filigrán, s az önsorsrontásig szelíd  Anna Fjodorovna (Tenki Réka), akinek az előadás talán egyik legszívszorítóbb kettős jelenete jut Jordán Adéllal, akitől megpróbálja férjét visszaszerezni, holott az a másiknak nem is kell. Mintha a Ványa bácsiból látnánk Jelena és Szonya kettősét, csak feloldó könnyek és szomorú-megkönnyebbült kacagás nékül. Nincs feloldás, nincs kacagás.

A darab végi halál sem a világot, sem az embereket nem változtatja meg. A Barbárok Csehov brut a javából.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a POSZT 2009 gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. Tarján Tamás: Holt lelkek
Tompa Andrea: Nem születtek izgalmakra
Zappe László: Régi és súlyos
Koltai Tamás: Góc
Csáki Judit: Nézzük egymást
Urbán Balázs: Mocsaras tájak 
Molnár Gál Péter: Egész világ színpadra! 
Sándor L. István: Egy igazi hős? 
Metz Katalin: Vegetáció a nagy orosz mocsárban 
Almási Miklós: Barbárok

Szerző: Bán Zsófia
Író:  Makszim Gorkij
Cím:  Barbárok
Fordította:  Gábor Andor
Díszlettervező:  Khell Zsolt
Jelmeztervező:  Szakács Györgyi
Világítástervező:  Bányai Tamás
Zene:  Kákonyi Árpád
Dramaturg:  Fodor Géza
Asszisztens:  Tiwald György
Rendező:  Ascher Tamás
Szereplők:  Nagy Ervin,  Tenki Réka,  Máté Gábor,  Szirtes Ági,  Jordán Adél,  Ujlaki Dénes,  Elek Ferenc,  Tar Renáta e.h.,  Takátsy Péter,  Pelsőczy Réka,  Fekete Ernő,  Ónodi Eszter,  Bán János,  Kovács Lehel,  Kocsis Gergely,  Pálmai Anna,  Szabó Győző,  Szacsvay László,  Dankó István,  Kovács Ádám,  Tóth Anita,  Rajkai Zoltán
Megítélt támogatás: 2 000 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
A produkció létrehozására (2008)