< 7 - 8 - 9 - 10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 15 - 16 >
Összes találat: 1777 db, 119 oldalon
Bagossy László Tartuffe-rendezésében mindenki és minden feláldozható. Egy család nyugalma a hatalomért, egy előadás egyetlen jó ötletért. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Nem történik semmi, csak afféle „small-talk”; idegesítő fecsegés a semmiről, idegesítő emberek mennek az agyunkra lassan, de határozottan – aztán kiderül, hogy épp ez a cél. Ascher Tamásé és a Katona színészeié biztosan. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Advent második vasárnapján mutatták be az Erkel Színházban a német romantikus opera első nagy mesterművét, amely a második világháború óta nem került az Operaház színpadára/színpadaira. TÓTH ENDRE KRITIKÁJA.
Amióta nézem őket, azon töröm a fejem: mi a titkuk? Valószínűleg annyi, hogy nincs is titkuk: az előadásaikban minden ott és akkor történik, a szemünk előtt. Semmi megjátszás, semmi színlelés: csak színház. JÁSZAY TAMÁS ELEMZÉSE.
Mielőtt a színház végképp fölfeszül a Mici néni két élete és a Segítség, én vagyok a feleségem! közti ruhaszárító kötélre, és mielőtt a közönség végképp beleszokik, hogy hétköznapi gondjaival együtt az agyát is otthon hagyja, ha színházba megy, álljunk már meg egy polgári szóra.
Egy kétestés királydrámát kevesebb, mint három óra alatt előadni úgy, hogy összetett figurák rajzolódjanak ki és a történet is követhető maradjon, nem könnyű. Zenével, dalokkal, extra betétekkel dúsítani az anyagot egyenesen nyaktörő mutatvány. Szerencsére mégis van, aki megpróbálja.
A bűvös vadász Carl Maria von Weber operájában a Fekete Vadász. A játékhagyományban ilyenkor fekete egyenruhában járkál egy félelmetes, gonosz alak, szúrósan néz, s amikor kell, azt mondja (nem énekli), hogy: „Itt vagyok.” JÁKFALVI MAGDOLNA KRITIKÁJA.
Egy egyszerű felismerés teszi pehelykönnyűvé és ugyanakkor mérhetetlenül nehézzé Lázár Kati dolgát ezen az estén: az ő Jászai Marijának nem kell, hiszen nem is lehet idomulnia a valaha volt valósághoz. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Kevés üdítőbb dolog van a megosztó színháznál; az olyan művészetnél, ahol nincs minden előre lezongorázva, ahol jut tér és idő a vitának, a kételynek, a kérdéseknek. Kolozsvár egyértelműen ilyen hely az Interferenciák első napjai alapján. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.
Az idei Interferenciák a két évvel korábbi kiadáshoz képest a színházi sztárrendezők mellett nagyobb teret nyitott a kísérleti, perfomansz- és így jellemzően stúdiószínházi előadásoknak. VARGA ANIKÓ ÖSSZEFOGLALÓJA.
Roland Schimmelpfennig Európa-szerte népszerű, kortárs drámaszerző – olyannyira divatos, hogy volt év (2006), mikor Magyarországon is négy művét játszották a színházak. SÁNDOR ZITA KRITIKÁJA.
A tavalyról már ismert, zavarba ejtően bensőséges, dokumentarista formát Lola Arias rendező ezúttal a hetvenes évek argentin diktatúrájának feldolgozására használta fel. Hiába a távoli hely és idő, a problémák pimaszul betolakodtak a személyes terünkbe. HAJNAL MÁRTON KRITIKÁJA.
Címkék: Lola Arias, Trafó
Néhány éve még biztosan posztdramatikus színháznak címkéztük volna ezt az előadást, hiszen irodalmi szövegből és valóságból összehordott törmelékből építi kegyetlen, szeszélyes világát. Most azonban álljon csak itt így, egyszerűen: ez az egyik legszomorúbb színház, amit valaha láttam.
Az első felvonás végén a Rogozsint játszó László Zsolt áttöri a hátsó falat. Kicsiny, szakrális tér nyílik meg előttünk, és nincs más választásunk, mint hogy közelebbről megismerkedjünk vele - lévén, hogy csak ezen keresztül lehet kijutni a büfébe. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
< 7 - 8 - 9 - 10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 15 - 16 >
Összes találat: 1777 db, 119 oldalon

Kiemelt ajánlónk

Június 30-án a Rózsavölgyi Szalonban Az utolsó óra című előadást játsszák. Kritikánk itt olvasható.

Tovább a cikkhez
Port.hu