Ariane Mnouchkine visszatért egyetemi tanulmányai egyik színterére, Oxfordba, hogy előadást tartson a Les Atrides-ről és általában a színházi rendezésről az APGRD, a görög- és római színdarabok előadásait kutató tanszék fogadótermében. KAPPANYOS ILONA BESZÁMOLÓJA.
A vasfüggöny leeresztve, a nézősereg gyülekezik. Korán beülök, egyedül vagyok a sűrű tömegben, kamerák, fotósok kereszttüzében Dörner és Pozsgai, Kerényi Imrébe botlom, a gój motorosok is gyülekeznek, miattuk vagyok itt. GYIMESI ÁGNES ANDREA RIPORTJA.
„Amikor dolgozom, a helyzetnek megfelelően megpróbálom a saját igazamat, a saját belső indíttatásomat szabadjára engedni. Nem szeretnék provokálni, viszont annak érdekében, ami belülről mozgat, nagyon könnyen megteszek mindent.” KRÁLL CSABA INTERJÚJA.
Olyan sok mindenben értenék egyet Balogh Endrével, a prae.hu főszerkesztőjével, hogy válaszolnom sem kellene, ha okos érvei elmondása mellett másik fő célja nem a Revizor megbélyegzése lenne. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Hogy ne kelljen találgatni – sem Önnek, sem a többi olvasónak – a személyes érintettséget, gyorsan ideírom: ha a folyóirat-kollégium döntésén múlik, a Revizor néhány hónap múlva befejezi működését. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
„Drága Hölgyem! Ez a felvétel akkor kerül nyilvánosságra, ha jogi problémánk van, különben állok szíves rendelkezésére. Mészáros Imre vagyok” – így indul a beszélgetés a Gój Motorosok Egyesületének elnökével, aki az Echo TV kamerájával rögzíti az elhangzottakat. GYIMESI ÁGNES ANDREA INTERJÚJA.
Fodor Géza egy Mesterdalnokok-kritikájában azt írta, Magyarországon azért nem lehet jó Mesterdalnokokat rendezni, mert e művében Wagner a polgári életet emeli piedesztálra – és hogyan ünnepelhetné egy nem-polgári ország őszintén a polgári mindennapokat? FÁBRI PÉTER ÍRÁSA.
Eldőlt, kihirdették – bár úgy gondolom, egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy ki kapja a Trafót. De aki ennyire nem szereti a nyilvánosságot, a nyilvánosság előtti megmérettetést, és ennyire fél az egyenes kérdésektől, az miért akar egy kortárs befogadó színház igazgatója lenni? KRÁLL CSABA ÍRÁSA.
A Magyar Nemzeti Galéria az elmúlt öt évtizedben egyszer sem tudott önálló kiállítással bekerülni a nyugati világ valóban jelentős múzeumaiba – indokolja Baán László kormánybiztos a Szépművészeti és az MNG összevonását. HAMVAY PÉTER INTERJÚJA.
Mármint azt a petíciót nem írom alá, amely a Játékszín és a Budapesti Kamaraszínház változatlan körülmények közti megmaradásáért toboroz aláírásokat. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Tarlós István megkérte Dörner Györgyöt, hogy – a pályázatában írottakkal ellentétben – ne alkalmazza Csurka Istvánt intendánsként február 1-jétől az Új Színházban. Aprócska kérdés merül föl ezek után: ha Csurkát kiveszi Dörner pályázatából, mire mond igent a főpolgármester? CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Legfrissebb kötetét bemutatni érkezett Budapestre Erlend Loe, akit Doppler című regénye és annak folytatása, valamint a kamaszkor nehézségeiről szóló Naiv. Szuper hazánkban is igen népszerűvé tett. A forgatókönyvéből készült Észak nyerte meg tavaly a Titanic filmfesztivált. KOLOZSI LÁSZLÓ INTERJÚJA.
A hotel, a Goethe Intézet és a Corvin mozi háromszögében találkozunk. Egy rövid beszélgetés, néhány kanál leves és pár szó belefér. Befejeződik a vetítés, és szerencsés lenne, ha Barbara Kaufmann és Andrey Berezin színpadra állva köszönthetné a mozi közönségét. SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA INTERJÚJA.
Az esemény jelentőségét, hogy újnyilasok foglaltak el egy kulturális intézményt, és ezentúl adóforintjainkból fognak ott színházat csinálni – mindenki megértette. Ez nem politikai kinevezés és szakmaiság szokásos ellentéte, hanem egy újabb határ átlépése. RADNÓTI SÁNDOR ÍRÁSA.