Mozart: Così fan tutte / Rákoshegyi Bartók Zeneház
2008.09.04.

Értékelhetünk-e teljes kritikusi szigorral egy kifejezetten gyerekek számára létrejött, ismeretterjesztő jellegű operaelőadást? BÓKA GÁBOR KRITIKÁJA.

Ha úgy is indultam volna neki a Rákoshegyi Bartók Zeneház Mozart-produkciójának, hogy jól leszedem a keresztvizet a produkcióról, legkésőbb az ötödik percben meg kellett volna változtatnom a véleményemet.

Kovácsházi István
Kovácsházi István
Nem azért, mintha a mostani Così fan tutte-előadás zenei színvonala a Salzburgi Ünnepi Játékokon, vagy akár csak a jó öreg Magyar Állami Operaházban látható Mozart-előadások szintjével vetekedhetett volna. A zenei megvalósítás bizony több sebből vérzett: valódi zenekarról természetesen szó sem lehetett, de az eredetileg meghirdetett fúvóskvintett is eltűnt valahol útközben, így végül Csányi Valéria egymagában kísérte az előadást szintetizátoron. Hősies helytállása sem feledtethette azonban, hogy játéka közel sem volt makulátlan. (Hogy egy valódi zongora használatának mi is állhatott útjában, azt nem tudom pontosan – a Zeneházban ugyanis található ilyen.) Az énekes produkciók sem voltak éppen kifogástalanok. Leginkább Kovácsházi István és Bátki Fazekas Zoltán felelt meg a Mozart-éneklésről bennem élő eszménynek. Kovácsházi felhívta a figyelmet arra, hogy nagyon kulturált tenorja mennyire hiányzik az operaházi Mozart-előadásokból; Bátki viszont különös helyzetbe hozta a kritikust, aki másfél évvel ezelőtt kiváló Don Alfonsójának tapsolhatott, most meg Guglielmóként láthatta őt viszont. A többiek (Ardó Mária, Bokor Jutta, Cecilia Lloyd és Jekl László) becsülettel tették a dolgukat: több-kevesebb küzdelemmel abszolválták a szólamot és mókáztak rendületlenül.

Mókáztak, írom, mert a színpadi megvalósítás nem éppen a mozarti zenedráma mélységeit tárta föl előttünk, ellenben ellenállhatatlanul mulatságosnak bizonyult. Fiordiligi és Dorabella hatalmas, papírból kivágott szíveken nézegetik kedveseik fényképét; Ferrando és Guglielmo mackós formájú hátizsákkal indulnak a csatába – és még sorolhatnánk. A színlap ugyan nem tüntetett fel rendezőt, de akárki is ötlötte ki, hogy mi történjen a színpadon, ötletekből igazán nem volt hiánya. Ha színházban látok ilyesmit, biztosan felháborodom, itt és most azonban működött a dolog. Egyáltalán: az előadás minden esetlegességét, ügyetlenségét, hiányosságát, gyengeségét feledtetni tudta az itt és most szelleme. A körülmények, a helyszín és nem utolsósorban az előadók szemmel látható jó hangulata.

Bokor Jutta
Bokor Jutta
Mert ugyan mikor volt alkalmunk arra, hogy egy falusi ház udvarán élvezzük egy Mozart-opera előadását? Hiszen akármennyire is Budapest része ma már Rákoshegy, a környezet félreérthetetlenül falusias, akárcsak maga a ház. Itt és most kell megemlékeznünk azokról, akiknek áldozatos munkája nyomán megújulhatott az épület, és nemcsak hogy megújult, de immár koncerthelyszínként is működik – köztük is elsősorban a Cos
ì-előadásban is oroszlánrészt vállaló Bokor Juttáról. Az eredmény valóban figyelemreméltó: a ház bájos (építészetileg egyáltalán nem lóg ki környezetéből), és noha meglehetősen kicsi, azért sikerült kialakítani benne egy kis előadótermet. A Così mindamellett a gigantikusnak éppen nem nevezhető kertben került színre: az előadás a teraszon zajlott, mi, nézők, a füvön elhelyezett székeken ültünk. Tücskök ciripeltek, a szomszédban kutyák ugattak (ritmusra), és még a szabadtéri előadások elkerülhetetlen negatívuma, a hangosítás is szükségtelen volt ebben a kamarakörnyezetben.

A közönség nagyrészt gyerekekből állt, akik szemmel láthatóan, valamint az előadást követő kiabálásokból és trombitálásokból következtethetően kifejezetten élvezték a produkciót. Hogy aztán Mozart zenéje (a teljes operából ügyes kézzel, elsősorban az együtteseket, vagyis a cselekményes részleteket előnyben részesítve készített keresztmetszet) vagy pedig a színpadi bohóságok ragadták-e meg inkább őket? A kérdés inadekvát: az élmény nagy valószínűséggel együtt rögződött bennük. Márpedig ha így van, akkor az este legfontosabb tanulsága az lehetett számukra: az opera nem valami félelmetes dolog, amit csak csillogó-villogó helyeken, hosszan és unalmasan lehet bemutatni. S ha ennyi haszna volt, már nem volt hiába. Remélhetőleg az előadást megelőző, kicsit gügyögősre sikeredett játék és tartalomismertetés sem vette el a fiatal közönség kedvét a műfajjal való további ismerkedéstől – azt viszont a kétségtelen pozitívumok közé kell sorolnunk, hogy a gyerekek nem kapták fel a fejüket, amikor a műsorvezető a darabban szereplő Dorabellát Donatellára keresztelte…

A Bartók Zeneház programjában több, a mostanihoz hasonló ifjúsági előadás is helyet kapott az elkövetkező hónapokban. Mostani tapasztalataim alapján ezeket csak ajánlani tudom. És talán az sem árt, ha énekoktatásunk jelenlegi helyzetében egy kirándulás keretében elmesélheti a lelkiismeretes szülő az érdeklődő csemetének, ki is volt az a bácsi, aki annak idején ebben a házban lakott…

Szerző: Bóka Gábor
Helyszín:  Rákoshegyi Bartók Zeneház,  Időpont:  Augusztus 29.,  Egyéb támogatás:  A produkció Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata civil keretéből nyert támogatást. Az SOS Gyermekfalu lakóinak utaztatását, ellátását és megajándékozását a Fővárosi Önkormányzat Esélyegyenlőségi és Foglalkoztatáspolitikai Bizottsága támogatta